2013. november 30., szombat

Nagyobb léptéket!



Tegnap egyértelmű kijelentést kaptam a gyülekezeti tanítás alatt. Merjünk naggyá lenni! - mondta a vezetőnk, és egy órát tanított arról, hogy egy kereszténynek nem szabad kicsit álmodnia, mert az Úr nagy dolgokra hívta el, és ha a leghatalmasabb mögötte áll, minden lehetséges!

2013. november 29., péntek

Vajon Pál mit mondana?




Az egyik Biblia iskolai tanításon hangzott el "úgy mellékesen", hogy Pált rengeteg megpróbáltatás érte, mégsem kérdezte meg az Urat, hogy miért, csak ment tovább. Viharba került a tengeren, megverték, börtönbe vetették, ő mégsem kesergett, csak azt kérdezte Istentől, hogy mi a következő lépés, amit meg kell tennem. Vajon mikor jutok el én erre a szintre?

2013. november 19., kedd

Bibliaiskolába járok

Bizony, újra kezdtem mindent, mert tanulni akarok! És mindjárt az első órán megértettem, hogy miért kell újra iskolába járnom, mint egy kisgyerek, miért is érzek olyan nagy késztetést erre. Jézus a kőszikla, akire a házadat kell építened - és én eddig nem ezt tettem. És mivel rossz volt az alap, ezért nem is lehetett stabil a "váram". Mit is vártam, hogy majd ellenáll mindennek, csak mert erős akaraterő-téglákból készült? Ne ér ez semmit, ha homokon áll az a vár és jön a vihar.

Hálát adok Istennek, amiért vezet, hálát adok, hogy szeret, és hálát adok neki, amiért harcol értem! Csodálatos Isten!

2013. november 16., szombat

Indulás!

Korábban a http://pornofuggokeresztenyek.blogspot.hu/ oldalt azért hoztam létre, hogy miközben segítek másoknak megszabadulni a pornófüggéstől én is kigyógyuljak ebből a bűnből. Miután sikerül, úgy éreztem, tovább kell lépnem. Bár a téma a továbbra is nagyon fontos - ezért az oldal továbbra is ugyanúgy működik - saját továbbfejlődésemre is oda kell figyelnem, hogy minél közelebb kerülhessek Istenhez. Az én utamról szól ez a blog és arról, hogy milyen kihívásokkal kell egy kereszténynek szembenéznie, miközben boldogabb marad, mint bármelyik világi ember.